Izzó láva vagyok belül, robbanásig hevült vulkán

Pattanásig feszült húr és mindent söprő orkán

Túltöltött rázkódó öreg gőzgéptartály

Visszatartott légvétel, mely lila köddel már fáj

Árvíz vagyok, szúlóláng, sötét pestis járvány

Híredt tömeggyilkos és kénnel felhős dágvány

Dögvészt hozó vírus, inkvizítor ármány

Homokfelhőt szóró fullasztó harmattán

Ordító gyermeket zabáló kannibál

Földünknek ütköző üstök-sziklapárkány

Pusztító jégvihar, megtestesült sátán

Atomvillanásból rád rontó halál

Lehellet szavakkal hódító „Don Huan”

Érintés nélküli borzongató látvány

Szerelmes kamaszként őrlődő magány

Illattól varázsolt lebegő talány

Rólad álmodozó gondolatfoszlány

Kívülről kőkemény lazuló vagány

Érzéki szenvedély, időtlen lángolás

Képzelgő világban vak-tapogatózás

Szerelmi kételyből foszlány-felhőt kapó, Megfáradt,

Szakító-Mételytől belül rettegő nyugvást áhító Káosz.

Csak egy lélek van mi képes adni Pátoszt

Tied az...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.