Az élet peremén álltam.

Választanom kellett, hogy a sarat álljam

mit rám dobál a lét, vagy megnézzem mit

rejt az ismeretlen mélysötét.

Egyszer már döntöttem.

Nem szálltam ki bár forgatott a kör, hívogatott a

halál, de csábítóbb volt a hinta nyújtotta

magány mint a biztos jövőt nyújtó talány.

Féreg mászik vagányan mezítelen lábam ujjai

között, hosszú szőre csiklandoz. Nem látszik

rajta félelem. Én félek. Tőled.

Megint az élet peremén állok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.