Árnyékodként talán elég közel lennék, hogy

bármely pillanatban melletted lehessek

De elbújsz a nap elől, megfosztasz magadtól

szándékkal, hogy ez ellen semmit se tehessek

Levegőként talán elég közel lennék, hogy

sejtjeidben élve életed lehessek

De visszatartasz engem, légszomjjá fojtasz,

hogy közeledbe inkább soha ne mehessek

Gondolatként talán elég közel lennék, hogy

kitöltve elmédet szerelmed lehessek

De emlékké kárhoztatsz agy-börtönbe zárva,

hogy legbenső érzelmmé többé ne érhessek

Lelkedként talán elég közel lennék, hogy

testedben jár-kelve Te Magad lehessek

S sziámi lélekként eggyé válva velem

testünktől szabadon szárnyalva élhessek

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.